További filmek

Bohóc a Pokolból (2012)

Kategória:

Leírás:

A történet főhőse Stitches, a bohóc, aki már benne van a korban, szórakoztatónak sem igazán lehet nevezni és a gyerekeket is utálja, de tulajdonképpen a felnőttek java részét is, viszont a könnyű pénzszerzési lehetőség miatt bohóccá "szenteltette" magát.

Éppen egy születésnapi bulira tart és rá jellemzően onnan is késik, a gyerekek pedig enyhén szólva sem élvezik a bohóckodását és többnyire csesztetik hősünket, majd úgy döntenek, hogy feldobják a hangulatot: titokban összekötik a bohóc cipőfűzőit, hogy legalább egy véletlen esés feldobja a sivár műsort. Az esés annak rendje és módja szerint össze is jön, azonban Stitches a mosogatógép kihúzott fiókjába esik, egészen pontosan felnyársalja az abban felejtett kés, így mind a buli, mind pedig a bohóc életének végére egy véres pont kerül.

Néhány évvel később aztán a korábban fiatal srácokat láthatjuk, akik felnőttek és ismét az akkor szülinapos bulijára készülnek, amit Tom nem igen vár, hiszen még mindig benne élnek a véres és borzasztó emlékek és gyakran vannak rémálmai a bohóccal.

A félelmek persze nem alaptalanok, hiszen Stitches pont ezt az alkalmat választja arra, hogy felébredjen sírjából és bosszút álljon a kis rohadékokon.

Szereplők:

Színész Alakítótt személy
Ross Noble Stitches
Tommy Knight Tom
Shane Murray Corcoran Vinny
Gemma-Leah Devereux Kate
Thommas Kane Byrnes Bulger

Lejátszás:

Hozzászólások

Írta: kornel8888 2013. 06. 23. 08:45:50
minek teszik ki hogy angol -magyar feliratos ha nem az??? eszt nem értem
Írta: mona19 2013. 05. 15. 15:58:29
Nekem tetszett :)
Írta: ramos15 2013. 04. 21. 20:55:31
Mekkora egy hülyeség ez a film...:D
Írta: bongyike 2013. 04. 01. 16:20:57
hat felirat nem volt hozza igy angolul neztem meg, persze nem ertettem 100%ig mindent de igy is rohogtem jo parat :D sztm aki szereti a horrorvigjatekokat annak erdemes megnezni en jokat rohogtem rajta, de megegyszer KIEMELEM NINCS FELIRAT igy az egesz angol
Hozzászólások írásához be kell jelentkezned!
Kapcsolat | Hirdetési lehetőség ©Minden jog fenntartva. 2010
Az oldal használatával kijelentem, hogy elfogadom a felhasználási feltételeket.